A pszichoterápia olyan, mint a tánc. Néha összeérünk, néha eltávolodunk, aztán megint közel kerülünk és kezet fogunk önmagunkkal, máskor a gyökereinket keressük. De mindeközben megismerjük, hogyan is működünk, milyen szabályszerűségeket és forgatókönyveket követünk az életünk folyamán olyankor is, amikor azt hisszük, csak véletlenül történnek velünk a dolgok.

Gyakran ott érezzük tehetetlennek magunkat, ahol igenis rajtunk áll, hogy változtatunk-e addigi szemléletünkön, és ott gondoljuk tettrekésznek magunkat, ahol az események már nem tőlünk függnek. Nem ritkán innen ered frusztrációink nagy része. Akkor kerülünk egyensúlyba, amikor megtanuljuk helyesen felmérni azt, ami tőlünk független és ami tőlünk függő. Szorongásunk keletkezésének oka, hogy nem merünk szembekerülni vele. Menekülünk, bujkálunk előle, és ezáltal felértékeljük azt. Ha egyszer szembenézünk vele, és megtapasztaljuk, hogy túléltük a találkozást, megszűnik nyomasztóvá válni.

A terápia abban nyújt segítséget, hogy megtaláljuk, mi mozgatja félelmeinket, mitől táncoljuk tovább akaratunkon kívül azt a kimerítő táncot, amit legszívesebben már abbahagyni szeretnénk, mert elveszítettük a ritmusát. Idővel megtanulunk egy másik táncrendet, meghalljuk saját ritmusunkat is, amely jelenlegi élethelyzetünkhöz igazodik, és önnön képességeink szerint követhetjük - erőfeszítés nélkül.